A magyar hidegvérű védett lófajtáink közé tartozik. A hidegvérűek feltehetően már a honfoglalás korában is éltek a Kárpát-medencében, de csak az 1880-as évekre terjedtek el nagyobb mértékben a Dunántúlon. Szervezett tenyésztésük csak 1913 elején indult meg. Két tájfajta alakult ki: a pinkafői ló Vas megyében, valamint a muraközi ló Zala megyében. A második világháború után ardenni méneket hoztak be az országba, amiket kereszteztek a legjobb típusú kancákkal. Ezen keresztezések nyomán alakult ki a magyar hidegvérű, ami 1953-ben államilag elismert fajta is lett.
A hidegvérű ló erősen eltér a melegvérű társaitól. Nagyobb a testtömege, dúsabb az izmoltsága, vastagabb a bőre, valamint durvábbak és dúsabbak a hosszúszőrei. Mozgása is lassabb, mint társaié. Középmagasan illesztett, közepes hosszúságú és izmos nyakán a testtömegével arányos, burkolt fej található. A háta szintén középhosszú és izmos, ezenkívül széles is. Fara is terjedelmes és izmos. Széles, izmos és mély szüggyel jellemezhető. Lábai középhosszúak, valamint jól izmoltak. Az ízületei terjedelmesek és burkoltak, a bokái gömbölyűek, amit dús bokaszőrzet fed, patái pedig szélesek. Főként a pej, szürke, sárga, fekete és a deres szín különböző változataiban találkozhatunk a magyar hidegvérűvel.
A magyar hidegvérű egy jóindulatú, barátságos természetű, tanulékony ló. Nem csak igáslóként hasznos, de nyugodt természete révén kedvtelésből is tartják. Sőt, nyugodt természete akár terápiás célokra is alkalmassá teszi. Ezenkívül lovastorna-versenyeken és lovasiskolákban is találkozhatunk magyar hidegvérű lóval.