Fésűs Éva: Játékország kis mackója
Hallottátok-e már csilingelni Télapó száncsengőjét, gyerekek? Édes, ezüstös hangja úgy muzsikál a téli erdőkön át, hogy mosolyognak álmukban a mókusok. Szalad a csodálatos szán, tele mindenféle jóval. Télapó nagyokat pattint az ostorával, és fürgén iramodnak a karcsú lábú rénszarvasok. Micsoda öröm lesz ott, ahová betérnek!
Egy nyuszi felugrott a behavazott réten, két lábra állt, úgy fülelt a csengőszóra. Szerette volna meglesni, mit visz Télapó a puttonyában. A szánkó azonban oly sebesen siklott, hogy a szegény füles csak egy fényes csíkot látott elsuhanni. Lekonyult füllel indult hazafelé, amikor hirtelen furcsa dörmögésre lett figyelmes. Nini, hát ez meg micsoda? A szánkónyomban egy kis kövér, sárga bundás játékmackó üldögélt, kék szalagcsokorral a nyakán. Látszott rajta, hogy nemrég került ki Játékországból.
– Hát te honnan pottyantál ide? – kérdezte a nyulacska.
A mackó előbb óvatosan körülnézett, aztán halkan suttogta:
– Megszöktem a Télapó puttonyából!
– Ne mondd! – hegyezte fülét a nyuszi -, és ugyan miért?
A kismackónak legörbült a szája:
– Mert én nem akarok a gyerekek kezébe kerülni! – mondta félig sírósan, félig duzzogva.
– Nézd, milyen selymes a bundácskám! Bársonnyal bélelt a fülecském! Maszatos kezükkel bepiszkítanának!
– Hm – csóválta fejét a nyuszi -, és most mi lesz?
– Azt még nem tudom – sóhajtott a mackó -, de inkább elmegyek világgá!
– Nono, ahhoz egy kicsit hideg van! … Talán az erdei rokonaid befogadnának?
– Milyen okos nyúl vagy! – derült fel a mackó. – Kérlek szépen, vezess el hozzájuk!
A réti füles látta, hogy jól nevelt mackóval van dolga, felvette hát a hátára, és úgy indult vele a medvebarlang felé. De akkorra már az egész erdőszéle tele volt csodálkozó őzekkel, nyulakkal, rókákkal, Cinke anyó pedig izgatottan hívogatta a gyerekeit:
– Nini, nézd, kicsikém! Nini, nézd, kicsikém! Nagy csippegetés, makogás kísérte át az erdőn a váratlan vendéget. Lármájukra haragosan ébredt fel a medve. Ki látott már ilyet, hogy megzavar-ják a téli álmát? Az álmos bocsok is előbújtak, s ugyancsak nagyot néztek, amikor megtudták, mi történt.
A játékmackó leugrott a nyuszi hátáról, és meghajtotta magát:
— Bocsánatot kérek a zavarásért! Dörmike vagyok, Játékországból!
— Úgy! — morgott az öreg medve —, aztán tudsz-e valamit?
— Nagyon szépen dörmögök!
— Hohó, nem elég ám édes-mézes jó napot kívánni! Rendes medve maga keresi meg a málnát és a mézet!
— Azt én még nem próbáltam — szeppent meg Dörmike.
— Hát fára mászni tudsz-e? Hadd lám a körmödet!
— Selyemcérna varrta, akárcsak az orromat!
No, lett erre hahotázás! Selyemköröm, selyemorr! Miféle medve az ilyen? … Dörmikének nem jött ki hang a torkán. Fekete gombszeme elhomályosult, tányértalpacskái fáztak.
— Befagyott a dörmögője! — zajongtak a vásott bocsok, és elkezdték hógolyóval dobálni. A szajkó csúfondárosan kiabált, a nyuszik szétszaladtak. Szegény kismackó pedig futni kezdett a hasig érő hóban, csak el innen, minél messzebbre! Ott állt meg, ahol már nem érték utol a puffanó hólabdák. Átázott a bundácskája, nedves lett az orrocskája, bársonytenyerével könnyeit maszatolta. Elhalkult a madárpittyegés, az erdőre leszállt a téli este. Dörmike eltévedt … Hiába nevezték Játékország legszebb mackójának, itt nagy volt a hó, és ő olyan picike. Sírdogálva kereste Télapó szánkónyomát, amikor hirtelen egy házat pillantott meg. Ablakából fény derengett. Dörmike összeszedte utolsó erejét, és felkapaszkodott. Az ablaktábla kissé nyitva volt, a párkányon egy pár cipőcske állt. Ejnye, éppen jó lesz beletelepedni és szundítani egyet! Biztosan meleg is! … Óvatosan belemászott, de akkorát talált sóhajtani, hogy megzörrent tőle az ablaküveg.
— Pannika, nézd csak! — kiáltott valaki —, mackót hozott a Télapó! Boldog kacagás csendült, és Dörmikét cipőstül beemelték a szobába. Az ágyban egy sápadt kislány nevetett, és feléje tárta a karját:
— Sárga mackó! Jaj, de szép! Örömömben már meg is gyógyultam!
— Brumm! — rémült meg Dörmike —, mégis gyerekkézbe kerültem! Azzal ijedtében bukfencet vetett, de a két kis kéz utánanyúlt és cirógatni kezdte:
— Szegényke, hogy átáztál a hosszú úton! De ne félj, majd megszárítalak!
— Brumm, brumm … — mondta szelídebben a mackó, mert ekkor vette észre, hogy a kislány szeme örömtől ragyog. Erre aztán úgy kihúzta magát, hogy feszült rajta a sárga bunda.
— Lám, mégiscsak vagyok olyan legény, mint az erdei bocsok! És dirmegett-dörmögött, előre-hátra hajlongott, apró gombszeme vidáman tükrözte vissza a nagy örömet, amit ő okozott … Mire Télapó szánkója hazafelé csilingelt az alvó erdők felett, egészen átmelegedett a szívecskéje.