Átvehették nyereményüket az Év Állatvédő Óvodája 2021 cím viselői

Az ország egész területéről 81 óvoda pályázott az Év Állatvédő Óvodája 2021 címre, a zsűrinek rendkívül nehéz dolga volt.

A veszprémi Egry úti Körzeti Óvoda óvodásai szeptember 23-án hatalmas élményben részesültek, ugyanis átvehették az “Év Állatvédő Óvodája 2021” címmel járó ajándékot. A Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány vakvezető kutyái és munkatársai látogattak el hozzájuk, akik érzékenyítő foglalkozást tartottak az ovisoknak. A programra ellátogatott Ovádi Péter Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos is.

A pályázatot az Állatvédelem gyerekeknek szerkesztőbizottsága az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Központ szakmai támogatásával áprilisban hirdette meg az állatvédelem ügyében kiemelkedően tevékenykedő óvodák számára. Az egyik legjelentősebb bírálati szempont a felelős állattartás nevelésbe történő beépítése volt változatos és kreatív programok segítségével. A beérkező pályázatok magas színvonalának köszönhetően idén valamennyi pályázó jogosult az Állatbarát Óvoda cím használatára egy éven keresztül. Az okleveleket a pályázat dobogósainak Sótonyi Péter, az Állatorvostudományi Egyetem rektora adta át az egyetemen megrendezett Állatvédelmi Aktualitások 2021 konferencián júniusban.

❗Koska Hedvig, az Állatvédelem gyerekeknek főszerkesztője kiemelte, hamarosan ismét meghirdetik a pályázatot, ahol az érdeklődő óvodák pályázhatnak az Állatbarát Óvoda és az Év Állatvédő Óvodája címre is.❗

Az Állatbarát Óvoda címet viselő óvodák listája itt elérhető: https://allatvedelemgyerekeknek.hu/allatbarat-ovoda/

Állatbarát Óvodába járni menő… 🐾