Szeretnék egy kisállatot! – 14. rész

Mit ehet a kismacskám?

 

Ha kismacska csöppen az életünkbe – főleg, ha ő az első – nehéz kérdés lehet, hogy mivel etessük, és hogyan gondoskodjunk róla. Mai posztunkban ebben szeretnénk segíteni. Megtudhatjátok, mivel kell etetni a cicát, hogy egészségesen fejlődjön, és azt is elmondjuk,  hogy milyen ételeket kell kerülni, illetve melyek azok, amik akár veszélyesek is lehetnek számukra.

 

A kiscicát 8 és 12 hetes kor között lehet az anyjától elválasztani és magunkhoz fogadni. Innentől a mi felelősségünk az etetése és a róla való gondoskodás.

 

Mivel etette a kiscicát a tenyésztő vagy menhely?

Kérdezzük meg, hogy a cica milyen tápot kapott az előző otthonában. Ha ezt szeretnénk lecserélni, fontos, hogy csak fokozatosan tegyük meg. A kifejezetten kölyökmacskáknak készült tápban megtalálhatók a számára szükséges tápanyagok. Ha kérdésünk merül fel ezzel kapcsolatban, forduljunk bátran az állatorvoshoz.

 

Száraz vagy nedves táppal etessem a kiscicát?

A cicák bizony sokszor válogatósak, és mindegyiknek más az ízlése. Ha száraztápot adunk a kiscicának, figyeljünk arra, hogy mindig legyen előtte friss víz. A nedvestáp víztartalma sokkal magassabb, de persze ekkor is figyeljünk oda arra, hogy a cica eleget igyon. 

 

Hányszor etessem a cicámat naponta?

Naponta négyszer etessük a kiscicát, de arra ügyeljünk, hogy ne etessük túl.

 

Ha úgy döntünk, hogy húst vagy csontot szeretnénk a kiscicának adni, nagyon fontos, hogy az friss legyen. Ügyeljünk arra is, hogy a csont ne legyen szilánkos! Ha nem friss a hús, a kiscica súlyosan megbetegedhet tőle. A szilánkos/csöves csont pedig életveszélyes is lehet, mivel megakadhat a torokban vagy gyomorban, és át is szúrhatja azt. Fontos kiemelni, hogy hőkezelés nélküli húst ne adjunk, minimum 24 órás fagyasztást követően etessünk, ha a BARF-ban hiszünk. Sertéshús csak főzés után adható az Aujeszky-betegség veszélye miatt.

 

SOHA ne adjunk cicáknak kutyatápot. Nem véletlenül gyártanak különböző tápokat a két fajnak. A macskáknak szánt tápok tartalmazzák a taurin nevű fehérjét, ami a kutyatápban nem található meg. 

 

Továbbá SOHA NE adjunk a cicának hagymát, fokhagymát, xylitolt tartalmazó ételt, csokoládét stb. Többek között ezek is mérgezők a macskák számára.

Mire figyelj, ha kirándulsz vele? – Utazás társállattal 10. rész

Amikor kedvencünkkel kirándulunk, a kellemes kikapcsolódás során is fontos, hogy biztonságban legyünk. Ehhez be kell tartanunk néhány alapvető óvintézkedést.

Mi a teendő kirándulás előtt?

Indulás előtt nézzünk utána, hogy biztonságos-e a helyszín kisállatunk számára! Tájékozódjunk arról, hogy mire kell különösen odafigyelnünk! Például van-e a közelben forgalmas út, vagy élnek-e ott vadállatok. Nézzünk utána, hogy hol van a legközelebbi állatorvos, akihez esetleges vészhelyzet esetén fordulhatunk! Védjük kiskedvencünket a külső és belső élősködőktől!

Utazás alatt:

Ügyeljünk arra, hogy a kisállatunk biztonságban utazzon – javasoljuk a szállítódobozt vagy biztonsági övet. Ha meleg időben utazunk autóval, ügyeljünk a megfelelő légmozgásra vagy klímára. A hőguta végzetes lehet a kisállat számára!

Mindig legyen nálunk friss víz! Nem tudhatjuk, hogy a kirándulás alatt lesz-e lehetőségünk vízhez jutni, de akár hosszú dugóba is kerülhetünk – ettől függetlenül meg kell itatnunk kedvencünket. Mindenre legyünk felkészülve.

Utazás alatt álljunk meg rendszeresen, és mozgassuk meg az állatot.

A kirándulás alatt:

Amikor csak lehet, legyen a kiskedvencünkön nyakörv/hám és póráz!

Tartsuk magunknál az oltási könyvet!

Kirándulás után:

Alaposan vizsgáljuk át kedvencünk szőrét és bőrét – főként, ha erdőben voltunk! Ha kullancsot találunk benne, minél előbb távolítsuk el!

Szeretnék egy kisállatot! – 12. rész

Az első látogatás az állatorvosnál – macska 🐱

Amikor a kismacskánkat legkorábban 8 hetes korukat követően végre magunkhoz vehetjük, nem elég az otthonos környezetről és a felszerelésekről gondoskodnunk, de már az első állatorvosi látogatást is tervezni kell.

Első lépésként fontos, hogy olyan állatorvosi rendelőt válassz, amely mellett képes vagy elköteleződni. Ez nemcsak azért szükséges, mert így a kismacska egy megszokott környezetbe térhet vissza, de az az orvos, aki korábban már találkozott a kisállatoddal, pontosabban fel tudja mérni az esetleges változásokat.

Miután kiválasztottad a szimpatikus rendelőt, és foglaltál időpontot, jöhetnek az előkészületek. Nagyon fontos, hogy nálad legyen a cica egészségügyi kiskönyve, melyben szerepelnek a korábbi kezelések. Ha a kisállatod még nem rendelkezik ilyen kiskönyvvel, akkor az első látogatás során a rendelőben adnak neked.

Hasznos lehet már a látogatás előtt összeszedni bizonyos információkat, például a macska táplálkozási, ivási szokásait és a környezetét. Ha egyéb megfigyeléseid vannak, azt is érdemes feljegyezni.

A cica biztonságos szállítása érdekében szerezz be egy megfelelő hordozót. Ehhez érdemes már napokkal az utazás előtt hozzászoktatni, hogy nyugodtabban teljen az út. Ha odaértél a rendelőbe, akkor se engedd ki belőle a kismacskát, nehogy felzaklassa a többi állatot. Fontos, hogy a váróteremben halk, nyugodt hangon beszélj, és ne tegyél hirtelen mozdulatokat.

De mi is történik az első állatorvosi látogatás során? Az állatorvos megvizsgálja a kismacska tápláltságát és szőrzetének állapotát. Ezenkívül ellenőrzi a fogakat, a nyálkahártyát és a füleket. Meghallgatja a cica szívét, tüdejét és megméri a testhőmérsékletét. Ezt követően beadja a szükséges oltásokat.

Ne felejtsük el, hogy a macskákat 12 hetes korukig féregteleníteni kell! Az állatorvostól kérhetsz tanácsot a kismacska táplálásával kapcsolatban, és tájékoztat téged olyan fontos témákban, mint az állat növekedésének üteme, az ivarérettség beköszönte és ezzel a szükségessé váló ivartalanítás dátuma.

Miután hazaértetek az orvostól, hagyd, hogy a kismacskád lenyugodjon, és megbizonyosodjon róla, hogy tényleg otthon, a megszokott biztonságos környezetében van.

Erre figyelj, ha meleg van! – Utazás társállattal 9. rész

A kutyák leginkább a hőguta veszélyének vannak kitéve, és ne csak a tűző napon, zárt autóban hagyottakra gondoljunk! A hőguta az utazás során is veszélyezteti a kedvenceinket. Első tünete a fokozott lihegés és nyáladzás, majd később az eszméletét is elvesztheti az állat. Egy klímás kocsiban könnyebb dolgunk lehet, de ott is óvjuk őt a tűző naptól. Ha az autóban nincs klíma, akkor próbáljuk meg kereszthuzattal hűsíteni őket. Érdemes 1,5-2 óránként megállni, és vízzel kínálni a kutyát, sőt, ekkor nem árt egy kis mozgás sem. Ugyanez igaz a strandolásra is, érdemes olyan helyet keresni, ahol jár a levegő.

Soha ne hagyj állatot az autóban!

Augusztus 8. – Nemzetközi Macskanap

2002 óta világszerte ünneplik a nemzetközi macskanapot. Szőrös kis barátaink ünnepét az International Fund for Animal Welfare szervezet kezdeményezte először 2002. augusztus 8-án. Ezen a napon az internetet elárasztják a viccesebbnél viccesebb macskás képek és videók.

Nektek szokott a cicátok vicces dolgokat csinálni?

Szeretnék egy kisállatot! – 11. rész

Az első napok otthon – kutya és macska 🐶🐱

Egy nagyon izgalmas új korszak kezdődik életünkben amikor egy új kiskutyát vagy kiscicát fogadunk be otthonunkba. Ebben az időben nagyon sok minden változik a mi életünkbe is és az Ő életükben is, ez egy érzékeny időszak. Az új környezet, amibe belecsobbantak először félelmetes lehet, ezért mindent meg kell tennünk azért, hogy minél nyugodtabb és kényelmesebb legyen kis kedvencünknek.

Az első, amit fontos megértenünk az, hogy eddig a kiskutya vagy kiscica anyjával és alomtársaival élt, és hirtelen egyedül lesznek egy új környezetben. Időt kell adni, hogy az új környezethez és családhoz hozzászokjon.

Az első napokban otthon engedni kell, hogy kiskedvencünk felfedezze új környezetét és használja az összes érzékeit ehhez. Ilyenkor könnyen eltünnek a kisállatok ezért jó ötlet egy nyakörvet és pórázt rátenni és óvatosan körbevezetni vagy hagyni, hogy maga mögött húzza a pórázt. A kiscicák esetében hagyjuk egy nyugodt és csendes helyen nyitva a szállítódoboz ajtaját és ha úgy érzi, a saját idejében ki fog jönni. Tegyünk a doboz közelébe friss vizet, ételt és alomtálcát.

Ha van másik kisállatunk otthon, fontos, hogy korán megismerjék egymást, viszont javasoljuk, hogy ez egy semleges helyen történjen meg, ne a meglévő kutya vagy macska területén.

Győződjünk meg róla, hogy a kisállat előtt ne maradjon semmi ami kárt okozhatna benne pl. kábelek. Ezt követően, engedjük meg a kisállatnak, hogy saját tempójában fedezze fel az új szobákat, szagokat, állatokat. Ha emeletes házban lakunk, ügyeljünk arra, hogy a kis kedvencünket figyeljük ha lépcső közelében van, mivel nagy az esélye annak, hogy esetleg legurul vagy leesik.

Az első pár éjszaka nyugtalan lehet, és lehetséges, hogy sírással fog eltelni, de ez is el fog múlni idővel. Adjunk kis kedvencünknek kényelmes fekhelyet, és ha napközben játszunk velük, lefárasztjuk őket, akkor megkönnyebbítjük az éjszakánkat. Kapcsoljuk le a villanyokat és legyen csend.

Már az első napokban használjuk a kiscica vagy kiskutya nevét, hogy minél előbb megszokják és megtanulják. Engedjük ki a kisállatot a kertbe fél óránként, hogy elvégezze a dolgát. Sokszor már az anyjuktól megtanulják a kiscicák az alomtálca használatát, de ha nem, akkor engedjük, hogy kaparja meg az almot.

Ha már megszokta a kiskutya vagy kiscica ezt az új környezetet és a családot, fontos, hogy a különböző otthoni hangokhoz szoktassuk hozzá őket, amik lehetnek akár félelmetesek is egy kisállat számára. Ezek közé tartozik a TV, porszívó, konyhai eszközök stb. Az első napokban ne árasszuk el kis kedvencünket túl sok új élménnyel vagy emberrel.

Ne felejtsük el, hogy az első napokban és hetekben lesznek balesetek. Ne kiabáljunk és legyünk türelmesek, mert időt kell adni, hogy megszokják új környezetüket és életüket. A kiskutyák meg akarnak felelni gazdijuknak, ezért ha valamit jól csinálnak, dícsérjük őket megfelelően. Már az első napon kezdjünk el egy etetési rutint, ami később is maradjon meg.

Az első hetekben kapják meg a kiskutyák és kiscicák a fontos immunizáló oltásaikat. Mielőtt az összes oltást megkapják, ne vigyük el otthonról sétáltatni és ne találkozzon idegen állatokkal, hogy óvjuk az egészségüket. A stressz sajnos okozhat gyomorpanaszokat, ezért folyamatosan figyeljük kiskedvencünk ürülékét, hogy időben észrevegyük, ha baj van. Ha híg vagy véres, forduljunk állatorvoshoz.

❗️NEM szabad adni a kiscicáknak és kiskutyáknak tejet, mert a tehéntejet nem tudják megemészteni és hasmenést okoz.

❗️Mindig legyen kisállatunk előtt friss víz.

Erre mindenképp figyelj oda utazás előtt! – Utazás társállattal 7. rész

Ha utazol kutyáddal, akár külföldre, akár belföldre, mindig érdeklődj az adott területen gyakran előforduló betegségekről, külső és belső élősködőkről, egyéb veszélyekről.

Ha például vízpartra utazol, számolnod kell a szúnyogok és kullancsok terjesztette betegségekkel, amit egyszerűen meg tudsz előzni: használj kisállatodon külső élősködők elleni szert.

Figyelj arra, hogy mindig szakember segítségét kérd az adott terület veszélyeivel kapcsolatban!

Utazás repülővel – Utazás társállattal 6. rész

Mire figyeljünk utazás előtt?

– Keressük fel az állatorvost! Győződjünk meg arról, hogy kedvencünk egészséges.

– Nézzünk utána, hogy a célország előír-e a magyartól eltérő, különleges szabályokat az oltásokkal vagy belső/külső élősködőkkel kapcsolatban!

– Ügyeljünk arra, hogy kedvencünknek legyen meg minden kötelező oltása, és a mikrochip adatai is aktuálisak legyenek.

– Kisállatunk útlevélében minden szükséges adat és oltás legyen naprakész (pl. veszettség, féregtelenítés stb.).

– Bizonyos országokban elvárják, hogy utazás előtt vérvizsgálatot végezzenek kisállatokon. Ezt hazautazást megelőzően is kérhetik.

– Ha tudjuk, hogy pontosan hova megyünk, nézzünk utána, hogy hol van a legközelebbi állatorvos, akihez vészhelyzet esetén fordulhatunk.

❗️FONTOS❗️ „Az állat életében kapott legelső veszettség elleni oltás az EU szabályozás szerint csak a beadás napjától számított 21. napon válik érvényessé.” (http://www.maok.hu/allatutlevel)

Milyen körülmények között utazik majd kiskedvencünk?

– Törekedjünk rá, hogy az utazás stresszmentes élmény legyen az állat számára. Ennek érdekében már azelőtt szoktassuk hozzá a ketrechez vagy autóhoz, hogy hosszabb útra indulnánk.

– Ha az állatnak hányingere van utazás alatt, előzetesen kérjünk az állatorvostól megfelelő gyógyszert. Ha az állat ezek után is nehezen bírja az utazást, fontoljuk meg, hogy valóban magunkkal kell-e vinnünk őt.

– Ha kiskedvencünk repülővel tart velünk, hol fog utazni? Ez fajtól és mérettől is függ. A nagyobb kutyákat és egyéb állatokat a csomagtérben szokták elhelyezni. Ez a legtöbb állat számára igen stresszes élmény, ezért csak akkor vigyük magunkkal repülős útra, ha az feltétlenül szükséges! Ha ez elkerülhetetlen, fontos, hogy kedvencünk már az utazás előtt megszokja a szállítódobozt.

Utazás autóval – Utazás társállattal 5. rész

Mára már teljesen megszokottá vált, hogy utazásainkra kedvenceink is elkísérnek minket. Ezzel a sorozatunkkal abban szeretnénk nektek segíteni, hogy erre megfelelően felkészülhessetek. A mai részben azt tekintjük át, mi a teendő, ha autóval utaztok.

Az utazás előtti teendők:

– Az utazás előtt győzödjünk meg róla, hogy a kutyánk vagy macskánknak mikrochipje tartalmazza a megfelelő adatokat. Ha esetleg eltűnne kedvencünk, a mikrochip segíthet az azonosításban, és abban, hogy minél gyorsabban visszakerülhessen hozzánk.

– A kutyánk vagy macskánk rendelkezzen minden fontos oltássa, és ezek az oltási könyvben is szerepeljenek.

– Ha tudjuk, hogy pontosan hova megyünk, nézzünk utána, hogy vészhelyzet esetén hol tudunk leghamarabb állatorvoshoz fordulni.

Miket pakoljunk be kis kedvencünknek?

– Etető/Itató tál

– Víz – nem mindenhol számíthatunk kútra vagy csapra. Ha pedig esetleg dugóba kerülünk, akkor is biztosítanunk kell kedvencünk számára a friss ivóvizet.

– Étel, táp

– Játékok

– Nyakörv és póráz kutya vagy macska esetében

– Ketrec macska vagy más kisállat esetében. Ezt macskák esetében erősen javasoljuk!

– Oltási kiskönyv

– Útlevél, külföldi utazás esetén

– Ha a kisállat gyógyszert szed, az utazás során is meg kell kapnia az állatorvos utasításainak megfelelően.

– Külső és belső élősködők elleni csepegtetők/tabletták

– Jutalomfalatok

– Kényelmes fekhely és/vagy takaró

– Ürülékzacskó

Macska esetében: alomtálca, alom, ürülékzacskó

Kocsiban való utazási lehetőségek:

Figyeljünk oda társállatunk biztonságára is! A következő felszerelések közül választhatunk: :

– Szállítóbox

– Ablakvédő

– Kapcsos kutyapóráz autóba/biztonsági hám autóba

– Üléshuzat és/vagy takaró

❗️FONTOS❗️ SOHA NEM szabad az autóban egyedül hagyni a kedvencünket. Az autók nagyon gyorsan átmelegszenek, és a kinti hőmérsékle akár a duplája is lehet bent! A kedvenceink nagyon könnyen és gyorsan kaphatnak hőgutát, ami halálos is lehet. ❗️

Nézd meg a Magyar Rendőrség videóját, hogy hogyan utazhat egy kutya az autóban: https://fb.watch/6P-oVxh-BE/

Szeretnék egy kisállatot! – 9. rész

Hogyan vásárolhatok tenyésztőtől?

Egy társállat kiválasztása sohasem egyszerű feladat. Különösen fontos, hogy már a kezdetekkor körültekintően járjunk el: az első kérdés, hogy honnan is legyen leendő kedvencünk. Két lehetőség közül választhatunk: örökbefogadunk az egyik menhelyről, vagy pedig tenyésztőtől vásárolunk egy fajtatiszta állatot.

A mai napon a tenyésztőtől való vásárlás előnyeit mutatjuk be.

Fontos, hogy különbséget tegyünk a tenyésztők és a szaporítók között! Soha ne vásároljuk megbízhatatlan forrásból állatot, ahol rossz körülmények között, papírok nélkül kínálják őket! A szaporítók nem szűrik az állatokat, és sajnos gyakori, hogy a maximális haszon érdekében sokkal több alom születik náluk, mint ami az anyaállat számára egészséges lenne.

Egy megbízható tenyésztőnél vásárolt fajtatiszta állat ára igen borsos lehet, több száz ezer forintra is rúghat. Ha ezt soknak találjuk, akkor inkább válasszuk az örökbefogadást, de semmiképpen se vásároljunk megbízhatatlan forrásból!

Egy új szabályozásnak köszönhetően ma már ellenőrizni tudjuk a kisállatokat forgalmazó kereskedőket: ebben az úgynevezett FELIR-szám segít nekünk. Ennek az információs rendszernek a célja, hogy kiszűrje a kereskedőket, akik tevékenységüket nem a jogszabályi előírásoknak megfelelően végzik. Ez azt jelenti, hogy ha a kereskedő nem tudja magát FELIR-számmal igazolni, ne vásároljunk tőle állatot!

Miért is érdemes tenyésztőtől vásárolni?

– Biztosak lehetünk benne, hogy a kölyökkutya vagy -macska fajtatiszta, tehát előre tudjuk, hogy mekkorára fog nőni, illetve milyen lesz a megjelenése.

– Előre tájékozódhatunk arról is, hogy a szülei milyen természetűek, nyugodtak vagy éppen aktívabbak.

– Teljeskörűen megismerhetjük a kölyök egészségügyi állapotát és hátterét.

– Egy mentett kutya esetében nem ismerjük a kutya előéletét, milyen megpróbáltatások érték őt, ám a tenyésztőtől vásárolt eb körülményeiről azonnal érdeklődhetünk.

Mielőtt belevágnánk a vásárlásba, nagyon fontos, hogy tájékozódjunk a tenyésztőkről! Akár a közeli állatorvostól is kérhetünk ajánlást. Ne bízzunk olyan tenyésztőben, aki nem tudja oltási könyvvel és törzskönyvvel igazolni a kölyök egészségügyi hátterét és származását!