Skip to content

Állatbarát Általános Iskola – Budapest VI. Kerületi Erkel Ferenc Általános Iskola

Mit jelent az intézmény számára az Állatbarát cím?

A nagyvárosi élet egyik hátránya, hogy nehezebben alakul ki a gyerekekben a természethez való ragaszkodás. Mi az Erkel Suliban úgy gondoljuk, hogy a lokális tartózkodásnak sokkal kevésbé kell befolyásolni ezt a fajta természeti kötődés, ami nagymértékben meghatározza a gyerekek állatokhoz fűzött kapcsolatát is. Éppen ezért tartjuk fontosnak, hogy amikor a gyerekek belépnek az iskola kapuján, már egy olyan szakmai közeg segítse őket a tanulásban és a fejlődésben, amelynek a természet és az állatbarát gondolkodás kiemelt szerephez juthat. Az Erkel Suli számára az Állatbarát cím egyet jelent ezzel a haladó természetközpontú gondolkodással, és ezt a nézőpontot tudjuk közvetíteni a különböző programok alkalmával is. A cím hangsúlyozásával felhívhatjuk az iskolánk iránt érdeklődő szülők figyelmét intézményünk állatbarát szellemiségére, ami az állandó iránymutatást mellett fontos támpontot nyújthat a gyerekek különböző fejlődési szakaszaiban is.

Miben változott az intézmény hozzáállása az állatvédelemhez a pályázat segítségével?

Számunka mindig is fontos volt kihangsúlyozni az álltavédelem fontosságát, amely a pályázatunk beadásával még nagyobb szerephez jutott. Most úgy látjuk, hogy a cím elnyerésével még több figyelmet kaphat ez a nemes cél, ami a jövőben további állatvédelmi programok és események kidolgozására adhat majd lehetőséget. Ezzel nem csak a gyerekek felé állhatunk majd jó példával, de a hatás reményeink szerint kiterjedhet akár a szülői magatartásra is, amivel egy belvárosi iskola igen sokat tehet egy környezettudatosabb, és az állatvédelemben is élen járó közösség kialakításában.

Szeretnének-e még fejlődni állatvédelem területén?

Természetesen igen, hiszen van még hova javulnunk, mindig van hova fejlődnünk. Ezért is nagyon örülünk ennek az eredménynek, mert az elismeréssel megerősítést kaptunk, hogy jó úton haladunk, és ezt a haladó gondolkodású irányt a későbbiekben is tartani szeretnénk.

Horváthné Pálosi Katalin, intézményvezető

Megosztás

Facebook
Twitter
Email
Nyomtatás

Kapcsolódó tartalmak

Hasonló tartalmak