Az agámafélék a hüllők osztályába tartozó igen népes család, mintegy 385 faj tartozik ide. A legismertebbek ezek közül talán a szakállas agámák. (Ez egy összefoglaló elnevezés, a szakállas agámák közé is több faj tartozik.)
Ez a terráriumban társállatként gyakran tartott faj a természetben csak Ausztrália sivatagos részein található meg. Hatalmas elterjedési területének következtében nagyon változatos faj, színük is sokféle lehet.
A gyíkok között nem ők az óriások, de nem is a legapróbbak: általában 30-60 cm-es nagyságúra nőnek. Fontos, hogy csak akkor érik el a maximális méretüket, ha a környezet ezt lehetővé teszi. Ha társállaként szakállas agámát tartunk, ezt figyelembe kell vennünk a terrárium kiválasztásakor.
Természetesen nincs az emberéhez hasonló szakálluk, nevüket a fejük oldalán és a tarkó tájékán látható, kicsúcsosodó pikkelyeikről kapták. Ez a sajátos „szakáll” a kommunikációban játszik szerepet: izgalmi állapotban kifeszítik a pikkelyeket, melyek ekkor pofaszakállra emlékeztetnek. Ehhez a mutatványhoz hatalmasra tátják a szájukat, és kivillantják fogaikat is, így mutatják magukat félelmetesnek. Ha megijednek, ehhez izmos, enyhén lapított testüket is felfújják.
A múlt héten megismert kaméleonhoz hasonlóan a szakállas agáma is képes megváltoztatni a színét: a szakáll feketére/sötétebb árnyalatúra válthat például a párzás időszakában, vagy ha ragadozót szeretne elijeszteni.
A gyíkok híresek arról, hogy ha elvesztik farkukat, az újra kinő. A szakállas agáma azonban kivétel, veszélyhelyzetben a farok nem válik le, de valamiért az állat mégis elveszítené ezt a testrészét, az nem regenerálódik.
Forrás: hullomagazin.hu