Skip to content

A gidrán – Magyar fajták

A fajta eredete egészen az 1800-as évek elejére tehető. Fechtig báró egyiptomi utazása során vásárolta meg a Gidrán Senior nevű arab telivért, aki Bábolnán került tenyésztésbe. A későbbiekben a Gidran II nevére keresztelt csikója átkerült Mezőhegyesre és vegyes kancaállományt fedezett. Az évszázad közepén kezdték el a ménesek származás szerinti csoportosítását, ekkor tűnt fel, hogy az addig “Sárgaménesnek” nevezett kancaállomány túlnyomórészt Gidran származású volt. Hasznosítását főként a nyereg alatti munkákra használták, ezért a XX. század elejére egy jól lovagolható, homogén, nemes küllemű huszárló, valamint Európa meghatározó anglo-arab fajtája lett.

Önálló fajtaként 1885-ben ismerték el először.

A gidrán legjellemzőbb külleme, hogy kizárólagos sárga színe. Tömeges testfelépítésű, középnehéz hátas fajta. Feje testtömegével arányos, középmagasan tűzött, egyenes profilvonalú. Nyaka közepesen hosszú. Marja kifejezett, hosszan hátbanyúló, elég jól izmolt. Az anglo-arab hatás ellenére erős csontozatú, lábszerkezete túlnyomórészt szabályos. Marmagassága 155-180 cm közé tehető.

Kiváló sportteljesítményeket tudhat magának ez a magyar lófajta.

Az 1928-as amszterdami olimpián egy Elliot nevű gidrán megszerezte a díjugratásért járó aranyérmet. Egy másik, Bíbor nevű felállította a távolugrás nem hivatalos világrekordját a 10 méter széles Rákos-patak hibátlan átugrásával. Az 1930-as években Pauly Hartmann és Legszebb nevű lova díjlovaglás számban az olimpiai nagydíj 5. helyét szerezték meg. Ezek a sikerek nem csupán a fajta kiválóságát, de genetikai értékét is bizonyítják.

Magyarországon kívül Romániában és kisebb létszámban Bulgáriában találhatunk ebből a fajtából. Kis létszámára tekintettel a fajta tisztán való fenntartása Világörökségi szempontból is igen jelentős.

A bejegyzés forrásáért és még több információért látogassatok el a http://www.lovasok.hu/index-archive.php?i=8521 weboldalra.

Címkék

Megosztás

Facebook
Twitter
Email
Nyomtatás

Kapcsolódó tartalmak

Hasonló tartalmak

Nincs megjeleníthető bejegyzés