Skip to content

Állatbarát Óvoda -Budapest Főváros II. kerület Önkormányzat Kolozsvár utcai Óvoda Hűvösvölgyi úti Tagintézménye

Mit jelent az intézmény számára az Állatbarát cím?

A nevelési programban megfogalmazott céljaink elérésének érdekében végzett munkák elismerése ez a cím megszerzése. Megerősít bennünket abban, hogy munkánkat jól végezzük. Ösztönöz minket még inkább abban, hogy a gyerekeken keresztül a szülőkkel is megismertessük a felelős állattartás lehetőségeit, az állatokhoz való pozitív szemlélet formálása.

Miben változott az intézmény hozzáállása az állatvédelemhez a pályázat segítségével?

Évek óta dolgozunk ilyen célokkal, ez a pályázat segített, hogy a több éves munkánkat rendszerezzük, áttekintsük és az elért eredményeket megfogalmazzuk. Felhívta figyelmünket arra, hogy az elért eredményeinkről sűrűbben tájékoztassuk a szülőket, pedagógus társainkat, óvoda technikai dolgozóit. Bevonjuk őket a közös munkába.

Szeretnének-e még fejlődni állatvédelem területén?

Lehetőségeinkhez mérten igyekszünk minél többet fejlődni az állatvédelem területén. Elsősorban azon területekben szeretnénk a legtöbbet fejlődni, melyeket eddig a lehetőségeink miatt nem tudtunk megvalósítani.

Megosztás

Facebook
Twitter
Email
Nyomtatás

Kapcsolódó tartalmak

Hasonló tartalmak