Skip to content

Állatbarát Általános Iskola – Komlói EGYMI Pécsváradi Tagintézménye

Az „Állatbarát Általános Iskola” cím elnyerése nagy megtiszteltetés számunkra. Köszönjük, hogy a pályamű alapján méltónak tartják az intézményünket erre a nemes címre!

A pályázat segítségével az intézményünk hozzáállása az állatvédelemhez annyiban változott, hogy az SNI-s gyerekek még fogékonyabbak, elkötelezettebbek lettek a védelemre szoruló állatokkal szemben.

A tanulásban és értelmileg akadályozott diákjaink figyelnek az itatók – madáretetők folyamatos töltésére, figyelmeztetik egymást. A pályamű beadása óta az intézmény udvarára tévedt kóbor cicával is összebarátkoztak a gyerekek.

Már a kisebbek is örömmel nézegetik a falakon futkosó gyíkokat, eszükbe sem jut bántani őket.

Mi pedagógusok, illetve az iskola összes dolgozója keressük az újabb lehetőségeket, programokat, hogy felhívjuk a gyerekek figyelmét arra, hogy az állatok is érző lények, s óvnunk kell őket.

A Fenntarthatósági Témahetünk egyik központi témája „A méhek a világban” volt. Ismeretterjesztő kisfilmeken, videókon keresztül ismerkedtek tanulóink a méhek fontos szerepével.

Az előző válaszhoz is kapcsolódik, hogy igen, szeretnénk még fejlődni az állatvédelem területén.

A parkgondozó szakiskolásaink még több méhitató kialakítását tervezik.

Folyamatosan figyelem a rajzpályázati felhívásokat magam is. Szerencsére sok intézmény, alapítvány központi témája az állatvédelem. A tanulók mindig örömmel, lelkesen alkotnak, ha a téma az állatokkal kapcsolatos.

A pályaművünk értékelésével szinte egyidőben küldtem be rajzokat a Szentendrei Árvácska Állatvédő Egyesület részére is. Huszonkét alkotó közül nagy örömünkre egyik tanítványom is díjazott lett. (fotó) Áprilisban tanítványaimmal részt vettünk a „Méhbarát kertek” és a Bükki Nemzeti Park felhívására a „Beporzó rovarok” című rajzpályázaton is.

Az MME Kétéltű – és Hüllővédelmi Szakosztálya felhívására a „Homoki gyíkról” készültek alkotások. (Az alkotások értékelése még folyamatban).

Nemcsak ábrázolás- alakítás és vizuális kultúra tanmeneteimbe, de tervezem a kommunikáció tantárgy tanmenetembe is beépíteni az állatvédelemmel kapcsolatos olvasmányok feldolgozását.

Fontos beszélnünk a nagyobb gyerekekkel a szomorúbb, komolyabb témákról is: az állatkínzásról, az állatviadalokról, a szaporításokról…

Az allatvedelemgyerekeknek.hu ismeretterjesztő oldal játékait és cikkeit természetismeret és környezetvédelem tanórákon a következő tanévben is örömmel játsszuk – böngésszük mindnyájan.

A továbbiakban is szeretnénk a Komlói Állatvédő Közhasznú Egyesület munkáját és lakóit segíteni. A kupakgyűjtés és adománygyűjtés részükre folyamatos lesz a jövő tanévben is.

Bayer Zoltánné, gyógypedagógus

Megosztás

Facebook
Twitter
Email
Nyomtatás

Kapcsolódó tartalmak

Hasonló tartalmak