Skip to content

A kisbéri félvér – Magyar fajták

A fajta elnevezése szármázási helye, Kisbér település nevét őrzi. A híres magyar család sarja, Batthyány Kázmér birtokán angol telivérek tenyésztésével és futattáséval foglalkozott egészen az 1800-as évek közepéig, amikor a szabadságharcból már nem tért haza. Ekkor került az akkori birtoka I. Ferenc József császár tulajdonába, aki parancsba adta egy nemes vérű katonai ménes létrehozását. Ez akkoriban igen nehéz feladatnak bizonyult, hiszen a kor nemes vérű lovai az angol telivérek voltak, melyek költségei igencsak magas volt az Osztrák-Magyar Monarchia számára. A birtokra az angol telivérek mellett a kincstári és magánménesekből is telepítettek lovakat, melynek keresztezéséből jött létre a kisbéri félvér.

Tulajdonságai:

Az angol telivér jellegéhez közel álló, magas félvér. Hátas típus, feje nemes, egyenes profilvonalú. Nyaka hosszú, jól ívelt, többnyire középmagasan illesztett, de gyakran előfordul közöttük alacsony nyakillesztésű egyed is. Marja a telivér hatásnak köszönhetően magas, hosszú, hátba nyúló. Lapockája dőlt, hosszú, szabad mozgású. A mellkas a magas félvér jellegének megfelelően mély és kevésbé dongás. A lábállása ritkán kifogásolható.

A leírás forrása és további információk a http://www.kisberifelver.hu/ , illetve a http://www.lovasok.hu/index-archive.php?i=8866 honlapokon találhatóak.

Címkék

Megosztás

Facebook
Twitter
Email
Nyomtatás

Kapcsolódó tartalmak

Hasonló tartalmak

Nincs megjeleníthető bejegyzés