A mai posztunkban a legveszélyeztetettebb helyzetben lévő magyar kutyafajtával, az erdélyi kopóval ismerkedhettek meg. Nevének eredete elárulja, hogy miben jeleskedik: a kopó szó a kap igéből származik, eredeti jelentése ‘elkapó, megfogó, megragadó’ lehetetett. Ez alapján már biztos kitaláltad, hogy a kopó vadászkutya.
Nagyon ősi fajta, már a honfoglalókkal is érkeztek kopók a Kárpát-medencébe. A fajta fontosságát mutatja, hogy a 14. századi Képes Krónika miniatúráin, azaz kis festett képein is ábrázolták őket. Sokáig nagyon népszerűek voltak a nemesek körében, a 20. században azonban szinte teljesen eltűntek, alig néhány példányuk maradt. Szerencsére sikerült megmenteni kopókat, és hosszúlábú változatát 1966-ban hivatalosan elismerték kilencedik magyar kutyafajtaként, majd 2004-ben hungarikummá, nemzeti kinccsé nyilvánították őket.
Mint már említettük, az erdélyi kopó vadászkutya. Két változatát (hosszúlábú és rövidlábú kopó) az eltérő vadászzsákmányok miatt tenyésztették. A hosszúlábú nagyvadakra, míg a rövidlábú apróvadakra vadászott.
Közepes termetű, szőre rövid és sűrű. Alapszíne fekete, cserszínű foltok találhatóak rajta, például a szemboltíven. Fehér jelzés is lehet rajta például a nyakon gallér formájában, mellkasán vagy mancsain.
A kopó bátor és kitartó, ugyanakkor temperamentumos és határozott kutya. Önállóan gondolkozik, és döntéseket hoz. Amikor messze szalad a vad után, nincs, aki megmondja neki, hogy mit tegyen. Nagyon önálló kutya, ezért csak határozott, tapasztalt gazdi mellé ajánljuk. Mozgásigénye is nagy, ezért aktív életmódú családokba illik igazán.
Rövid szőre miatt lakásban is tartható, vadászkutyaként pedig nem ugat „feleslegesen”. Ha lakásban élve vállalunk kopót, külünösen figyeljünk oda rá, hogy legyen lehetősége eleget mozogni. A gyerekekkel jól kijön, idegenekkel szemben azonban gyanakvó.