Még a leggondosabb odafigyelés mellett is előfordul sajnos, hogy az állatunk elkóborol vagy elszökik. Természetesen mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy ezt megelőzzük. De mi a teendő akkor, ha mégis eltűnt az állat? Ebben nyújtunk most segítséget.
Mi lehet az állat eltűnésének oka?
– Tűzijátéktól vagy petárdáktól megrémülve (pl. szilveszterkor), a számukra ijesztő hangok elől próbálnak menekülni
– Nyitott ajtón, ablakon és kapukon kiosonnak,
– Sokszor más állatot kergetve tűnnek el,
– Gyakori, hogy ők rémülnek meg egy másik állattól,
– Előfordul, hogy a kan kutyák az orrukat követik, ha megérzik, hogy egy szuka jár a környéken.
Mit tegyünk, ha elveszett az állat?
– Keressük a kedvencet a környéken: a parkban, az utcán, az ismerős helyeken!
– A közösségi média felületein osszuk meg a képet az állatról! Jelöljük meg a helyszínt, ahol utoljára láttuk, és adjuk meg a gazda telefonszámát!
– Ha vannak menhelyek vagy gyepmesteri telepek a közelben, akkor értesítsük őket. Érdemes a távolabb lévő menhelyeket is felkeresni, mert az állatok sokszor messzebbre is el tudnak kóborolni félelmükben.
– Ne felejtsünk el plakátokat és képeket kihelyezni kedvencünkről az utcára is.
– Az eltűnésről értesítsük az állatorvost is, hiszen a mikrochippel rendelkező állat eltűnését az adatbázisban is rögzíteni tudja.
A mikrochip ekkor is hasznos!
A gazdi és az eltűnt kedvenc egymásratalálásában sokat segíthet, ha az eltűnt állatban van mikrochip. Ha valaki megtalálja a kutyát, segítséget kérhet bizonyos benzinkutakon vagy állatorvosi rendelőkben: az állat chipjét leolvasva azonosítani, és így értesíteni tudják a gazdát.